2011. június 11-én, Pünkösd szombatján zarándokok százezrei vonultak a Csíksomlyó melletti Kis-Somlyó és a Nagy-Somlyó hegy közötti nyeregbe, hogy részt vegyenek Erdély egyik legjelentősebb vallási és nemzeti ünnepén, a csíksomlyói búcsún, melynek ezen évi mottója a következő volt: "Mária által Jézushoz".
Közösségünkben lassan már hagyománynak számít, hogy néhány nővér gyalog teszi meg a Csíksomlyóra vezető zarándokutat, hol csatlakozva a székelyudvarhelyi zarándokcsapathoz, hol pedig erdei - mezei utakat választva.
Az idén közösségünkből öt nővér vett részt a búcsún: hárman - Michaela nővér, Tímea nővér és Andrea nővér - gyalogosan, Margit nővér és Beáta nővér pedig autóval tették meg az utat.
A következő beszámolókban betekintést nyerhetünk a zarándokút élménydús eseményeibe és tapasztalataiba.

Az én utam Csíksomlyóra - Michaela nővér
"2011. június 10. Ismét zarándokútra indulunk Csíksomlyóra - M. Tímea nővér, M. Andrea nővér és én. A hátizsákban csak az aznapi legszükségesebb dolgok vannak, kemény cipővel és esőköpennyel kezdjük a napunkat Isten nevében. Már az induláskor esni kezd az eső és ez így is marad egész nap.
Utunk először egy ismeretlen vidéken visz át Abásfalvától Lövétéig. Ha útközben érdeklődnünk kell a helyes irány után, a helyi lakósok szívesen válaszolnak. Csendben kezdjük az utunkat, mely lassan egy hegyre emelkedik. Akadályként csak az esőcseppek jönnek velünk szembe. Egy fél óra után elágazik az út és nekünk dönteni kell, hogy melyik irányba megyünk tovább. Hosszas keresés és próbálkozás után végül megtaláljuk a jó utat. Istennek legyen hála! Az utunkon egészen tisztán látszó friss medvenyomok nyugtalanná tesznek és megkönnyebülve lélegzünk fel, amikor magunk mögött tudjuk ezt az útszakaszt. Itt közösen elkezdjük imádkozni a rózsafüzért.
Hamarosan a távolban már Lövéte is látszik. Az én esőköpenyem nem nagyon tartja vissza a vizet. Eléggé átázva térünk be Kinga nővér szüleihez egy kis pihenőre. Milyen jól esik ilyenkor a barátságos fogadtatás, a meleg ház, a forró tea és a gyorsan elkészített nagyszerű reggeli. Ruháinkat a meleg kályha fölé akasztjuk és így egy óra után felfrissülve és valamelyest megszáradva mehetünk tovább.
Csend és rózsafüzér imádság váltja egymást, ahogy haladunk. Állandó útitársunk az eső. Nagyon hálás vagyok a botomnak, amely igazi segítség, amikor támaszkodnom kell.
Néha emberekkel találkozunk. Tudják, hogy Csíksomlyó fele tartunk, és egyesek  utánunk szólnak, hogy "Holnap mi is jövünk!"
Nyolc kemény óra után elértük a kalibáskői főutat. Még egy fél órát megyünk tovább, amikor felvesz minket Árpi bácsi és elvisz a szálláshelyünkre, Hargitafürdőre.
2011. június 11. Korán reggel folytatódik az utunk. Nagyon örülünk annak, hogy ma még nem esik az eső. Találkozunk az Udvarhelyről érkező gyalogosokkal is. Andrea és Tímea nővér csatlakoznak a csapathoz, én szívesebben megyek egyedül tovább a saját ritmusomban. Egy - egy rövidebb útszakaszt az újonnan megjelölt "Mária úton" tehetem meg, és nagyon örülök annak, hogy ezt az utat egyszer végig tudom majd járni.
Aztán a láthatáron feltűnik Csíksomlyó. A Nap sugarai áttörnek a felhőkön és fényesen megvilágítják Somlyó hegyét. Még korán reggel van, mégis sok autó, busz és biciklis van már az úton. Én is igyekszem a kegyhely felé. Egyenesen a kegytemplomba megyek és szerencsém van, mert még helyet is kapok. Itt mindent letehetek: gondot, kérést és a "somlyói Máriához" intézett otthonmaradt nővérek üdvözletét is.
Lassan elindul a sok hívő zarándok fel a hegyre. A nyeregben mindenki talál helyet. A csúcspont a közös szentmise. Pontosan a prédikáció alatt ismét elered az eső, és a százezres tömeg menedéket, esőköpenyt, esőernyőt keres. Senki nem megy el."

Mit jelentett nekem ez a zarándoklat?

Úton lenni számomra egy jel a mi életünkre. Nincs megállás - sem az időben, sem a fejlődésben.
Csak a legszükségesebbeket vinni: Mire van valóban szükségem az élethez, mi az , ami teher, ami gátol abban, hogy továbbhaladjak?
Közösen úton lenni: nagyon hálás vagyok a közös rózsafüzérért, a közös útkeresésért, az egymásnak nyújtott kis segítségért.
Vendégszeretet és pihenő helyek: szívesen fogadva lenni - sáros cipőkkel és vizes ruhákkal - milyen jó ez. Egy meleg ház, ahol valamelyest megszáradhatnak a ruháink - milyen jó ez! Aztán az erősítés egy ízletes reggeli által, a gondoskodás - egyszerűen jó!
Nyitott lenni - látni, hallani, érezni a csodálatos természetet: a sokszínű virágot, a csigákat, melyek az úton zarándokolnak, a virágok illatát...
Célhoz érni és több ezer emberrel szentmisét ünnepelni - ez egy erős kép számomra a mi életcélunkról. (Michaela nővér)

"Minden egyes csíksomlyói zarándokutam előtt arra a kérdésre keresem magamban a választ, hogy igazából miért vállalom az utat, mi a célja az én zarándoklásomnak. A különböző válaszok között a következőre bukkantam: úgy érzem, a zarándoklatom egy olyan lehetőség, amelyet felajánlhatok nemcsak mások lelki üdvéért, hanem önmagam számára is. Az esős idő ellenére igent mondtam magamban az előttem levő útra és Isten áldásában bízva indultam el. Az út során jó volt megtapasztalni nővértársaim elszántságát és vidám együttlétét, jó volt együtt nevetni a csuromvizes cipőinken, melyekből mindenhonnan folyt ki az esővíz és pár óra gyaloglás után arra gondolni, már olyan mindegy, hogy merre lépek, pocsolyába vagy az út szélére, mert így is, úgy is vizes maradok.
A csendben töltött időben Isten jelenlétét próbáltam keresni az út szélén levő virágokban, a megduzzadt Vargyas - patakban és a csiripelő madarak hangjában. És arra gondoltam: a mi életünk is egy hosszú zarándokút. Néha süt a Nap, néha beborul és elered az eső, néha dörög, meg villámlik, de mi nem állunk meg, hanem tovább folytatjuk utunkat, mert valamikor úgy döntöttünk: végig akarjuk járni az utat.
Ugyanakkor hálás vagyok Istennek, hogy megtapasztalhattam a saját korlátaimat és gyengeségeimet is és Őbenne bízva igent tudtam mondani ezekre, úgy fogadva el magamat, amilyen éppen akkor voltam. A szombat hajnali közös rózsafüzér és éneklés a Hármas-kereszttől az Anna-panzióig a legszebb élményeim közé tartozik és sok erőt adott Csíksomlyó fele. Fent a hegyen pedig a sok zarándok között a közös szentmisében hálát adtam az Úrnak az út során kapott kegyelmekért, a nővértársaim biztató szavai és vidám jelenlétük pedig megerősített hivatásomban és abban a tudatban, hogy milyen szép és építő együtt haladni az üdvösség felé vezető úton." (Andrea nővér)

"Számomra a csíksomlyói zarándoklat egy mély lelki feltöltődést és kegyelemszerzést jelentett magam és mások számára." (Tímea nővér)