A nővérek letelepedése Erdélyben

    1860 - 1866 között Erdély parancsnoka Montenuovo Vilmos herceg. Felesége, Batthyány Julianna, vallásos grófnő, messze kiható társadalmi munkásságot fejtett ki, különösen a szegényebb osztály segítésében. A grófnő nem állt meg a tények szemlélésénél, de bármennyit is fáradozott, be kellett látnia, hogy nagyon kevés az, amit ő tesz a nagy nyomorral szemben. Egy olyan intézményt képzelt el, ahol a betegek önfeláldozó, szeretetből fakadó ápolást, az árva és elhagyott gyermekek otthont és vallásos nevelést nyernének.
                                                                                                     Batthyány Julianna grófnő                            
    Ebben az időben ismerkedett meg a ferences nővérekkel, akik közül ketten Németországból Erdélybe jöttek, hogy könyöradományokat gyűjtsenek. Ezek az egyszerű, munkához szokott szerzetesnők, akik életüket és erejüket a szegény és szenvedő emberek szolgálatára szentelték, teljesen megfeleltek a grófnő kívánságainak. Azonnal írt a speyeri püspöknek, akinek egyházmegyéjében volt a nővérek pirmasensi anyaháza, és kérte, hogy minél hamarabb küldjön nővéreket Nagyszebenbe. A püspök ezzel a kéréssel az anyaházhoz fordult.  Ebben az időben érkezett vissza a két kolduló nővér, és beszámoltak elöljáróiknak az Erdélyben szerzett tapasztalataikról. Beszámoltak a fiatal Haynald püspök lelkes tevékenységeiről, az erdélyi nép veleszületett jóságáról, de elmondták a veszélyeket is, a hitközönyt, amely az egyház működését bénítja. Az anyaház 1863. július 20.-án küldött jelentésében írja a püspöknek, hogy Isten akaratát látja a történtekben, és szívesen beleegyezik abba, hogy nővérei a nagy távolság ellenére Nagyszebenbe menjenek.
    Az egyházi törvények megkívánták, hogy már előre legyen biztosítva a nővérek anyagi helyzete, és amíg ez hiányzik, nem adja meg az egyház a jóváhagyást a letelepedésre. A püspöki hivatal azt kívánja a grófnőtől, hogy mutassa meg miként van biztosítva a ház jövője és a nővérek tisztességes fenntartása. Ez nem volt könnyű dolog. Az anyaház saját ügyévé tette az eszmét, és hajlandó volt azt még áldozatok árán is megvalósítani. Magára vállalja a felelőséget, s a püspöki hivatal által kívánt biztosítékot egymaga nyújtja. Szükség esetén gondoskodik a nővérek ellátásáról, s a legvégső esetben visszafogadja őket.
    Haynald püspök utasítására a grófnő ismét a püspöki hivatalhoz fordul az egyházi jóváhagyás megadásáért, és kéri eszközölje ki a polgári hatóságoktól is a betelepülési engedélyt. Mivel az anyaház a felelőséget magára vette, a püspöki hivatal örömmel teljesítette ezt a kívánságot, és a királyi főkormányszék elé terjesztette a grófnő kérését. A kormányszék 1864. október 3.-i ülésén meghozta a határozatot, és mint legfőbb politikai hatóság, hasznos és üdvös célt lát abban, hogy a nővérek betelepedjenek. Egyben engedélyt is ad az alamizsna gyűjtésre, amellyel a fennmaradásukat biztosítják. A grófnő ezalatt szorgalmasan kereste az alkalmas szállást Nagyszebenben, a Józsefvárosban, a Geringer báró Hegy utca 8 szám alatti szabadon álló kis házat bérelte ki. A kibérelt lakás egy emeletes volt, kissé alacsony, de elég tágas szobákkal, egyszerű erkéllyel. Egy szobát kis kápolnának rendezett be, egyet a legszükségesebb bútorokkal a nővéreknek, egy másikat iskolának. Egy szobát hat ággyal férfi betegeknek, egy másikat pedig nőknek, a többit pedig bentlakó gyerekeknek. Miután ezekkel elkészült írt az anyaházba és kérte, hogy küldjék a nővéreket. Az anyaház nem váratott magára. November 12.-én hat nővér elindult, hogy a messzi Erdélyben letelepedjenek. A nagy útra elkísérte őket a rend főnöknője is. Egy heti utazás után, 1864 november 19.-én, Szent Erzsébet napján, délután érkeztek meg Nagyszebenbe: M. Anastazia rendfőnöknő, M.Margareta titkárnő és hat idehelyezett nővér: Mayer M. Petronela - főnöknő, Haas M. Blanka, Weber M. Zenobia, Wenzler M. Theodora, Pechmann M. Gervasia, Preissl M. Theodosia. A grófnő nagy szeretettel és örömmel fogadta a nővéreket.
                                                            M. Petronela - főnöknő            A nagyszebeni ház 1865-ben
    November 20.-án, vasárnap, a nagymise előtt az akkori plébános bemutatta a nővéreket. Szentmise után ünnepélyesen elkísérték őket új otthonukba, ahol a rendfőnöknő átvette az új fiókházat.  
    A következő napokban a nővérek munkához láttak. November 21.-én már 20 gyermek járhatott a nővérek iskolájába, nagyobb részük olyan szegény, hogy az ebédjükről is a nővéreknek kellett gondoskodniuk.  M. Zenobia nővér volt a tanítónő, a többi nővér betegeket ápolt. Magánházakhoz is jártak betegeket ápolni, de a házukba is vettek fel betegeket, már az első hónapban kilenc betegük volt.
    A rendnek első és sokáig az egyetlen betelepítése Erdélyben a nagyszebeni ház volt.